Magyarföld község
Adatok
Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala megye
Kistérség: Lenti kistérség
Lakosság: 34 fő
Terület: 8.89 km2
Népsűrűség: 3,82 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 92
Fekvése
A település Vas megye határához közel, a Hetés északi és az Őrség déli szélén fekszik. A község északi oldalán folyik a Kerka patak. A falu házai közvetlen közelében szántóföldek, rétek találhatók, kissé távolabb erdőségek húzódnak. A Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzet területén fekszik gyönyörű környezetben.
Története
A középkorban ismert és jelentős hely volt. A települést a szájhagyomány szerint vendek, szlovénok, svábok és tótok alapították a XIV. században. Dobornok néven már forgalmas mezőváros, melynek vámját 1469-ben említik. Az alsólendvai Bánffyak birtokolják. Ez a család birtokolja Bánffy Kristóf haláláig, akivel a család férfiágon kihalt. A környékbeli hatalmas vagyonnal együtt gróf Nádasdy Ferenc birtoka lett. Ám 1667-70-ben a nagyhatalmú grófot a Wesselényi-féle összeesküvésben elmarasztalják s a király kivégeztette, birtokait elvette. A kincstár kezelte a javakat. A török időkről pontos ismereteink nincsenek. Szájhagyomány megőrzött több mondát ebből az időből, amelyeknek valósága nem ellenőrizhető. Feltételezhető, hogy ez a falu is osztozott a környék nehéz sorsában, kitéve a rabló török portyázásoknak. A terület mindig kicsi falvait a Kerka és nehezen járható környéke egy kicsit jobban megvédte a pusztításoktól. A török korszak után előbb a gróf Széchenyi család szerezte meg a fiscustól a felületet. Végül a Szapáry grófok birtoka lesz, egészen a XIX. század végéig. 1773-ban a Dobraföld nevet viseli, amelyben egy régi magyar nemzetségnév lelhető fel. Ezt a nevet csak 1912-ben változtatták Magyarföldre. A XIX-XX. század fordulóján Dobraföld az alsólendvai járáshoz tartozott. Ekkor 43 ház állt a településen, 260 lélek lakta. Az akkori falu életét egy bíró és két elöljáró irányította. 1935-ben a 34 lakóházban már csak 159 lakos volt. Nem volt iskolája, ezért és a rossz közlekedési helyzet, valamint a kevés munkaalkalom miatt a lakosság egy része elköltözött. A lakosság fő foglalkozása a növénytermesztés és az állattartás volt és jelenleg is az. A mezőgazdasági terület termőképessége is elég alacsony. A terület egy részét erdő borítja. Miután a mai napig jelentősebb ipari üzem nem települt a körzetbe, fokozódott a kedvezőtlen életkörülmények taszító hatása. Mivel a térség hazánk legszebb tájai közé tartozik, a turizmus lehet a gyógyír a bajokra, de ennek még igazán nincs nyoma. A népesség csökkenése, az elvándorlás mértéke nagy, a lakosság létszáma ma már csak közel 50 fő. A település infrastruktúrája is folyamatosan fejlődik. Kiépült a vízvezeték hálózat, és a lakások többségében telefon is van. Közigazgatásilag már a tanácsrendszerben is társközség volt. Egy ideig Szentgyörgyvölgyhöz tartozott, majd Csesztreghez csatolták. 1990-től az önkormányzati rendszer visszaállt, de a közigazgatás szakmai ügyeit öt másik községgel együtt fenntartott körjegyzőséggel oldják meg. Ennek székhelye a jobb közlekedési helyzetben levő Csesztregen található.
Nevezetességei
Magyarföld a Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzet területén fekszik gyönyörű környezetben. Ezt a területet 1976-ban nyilvánították védetté. Több falu tartozik ide, mint Felsőszenterzsébet, Gödörháza, Magyarszombatfa, Velemér. Megye- sőt országszerte nevezetes az augusztusban megrendezett Lovasnapok, melyet a Vas megyei Kerkáskápolna községgel közösen rendeznek évről évre.
Következő községek
Magyargéc | Magyargencs | Magyarhertelend | Magyarhomorog | Magyarkeresztúr | Magyarkeszi | Magyarlak | Magyarlukafa | Magyarmecske | Magyarnádalja | Magyarnándor | Magyarpolány | Magyarsarlós | Magyarszecsőd | Magyarszék | Magyarszentmiklós | Magyarszerdahely | Magyarszombatfa | Magyartelek | Majosháza | Majs | Makád | Makkoshotyka | Maklár | Makó | Malomsok | Mályi | Mályinka | Mánd | Mándok | Mánfa | Mány | Maráza | Marcalgergelyi | Marcali | Marcaltő | Márfa | Máriahalom | Máriakálnok
További községek
Nágocs | Csősz | Kazincbarcika | Túrony | Zalatárnok | Bócsa | Nagyhódos | Balotaszállás | Gelénes | Vát | Bodrogolaszi | Németkér | Vaja | Szentantalfa | Erdősmárok | Szentliszló | Gősfa | Bokod | Nagykapornak | Kisvaszar | Nemesgörzsöny | Ináncs | Beregdaróc | Mikebuda | Becsehely | Szepetnek | Dóc | Örményes | Királyhegyes | Siklós | Szurdokpüspöki | Szaknyér | Súr | Fülesd | Tunyogmatolcs | Fábiánháza | Újrónafő | Gagyapáti | Jászdózsa | Farkasgyepű | Sellye | Herceghalom | Ellend | Felsőregmec | Kisapostag | Balatonberény | Mezőkövesd | Sajópálfala | Nyomár | Marcali
